ESEMÉNYEK
Családi nap - 2018.June 1. Friday - Kazincbarcika
2018. június 1-én tanulóink és hozzátartozóik számára családi napot szerveztünk. A rendezvényt igazgató úr nyitotta meg, majd János atya vezetésével közösen imádkoztunk szeretteinkért. Ezt követően külső intézmények előadói, a család fontosságáról beszélgettek diákjainkkal.
Kollégiumi szalonnasütés - 2018.May 31. Thursday - Kazincbarcika
2018.05.31-én Don Bosco Kollégiumunk Segítő Szűz Mária közbenjárást kérő év végi szentmisén vett részt, majd közös szalonnasütésünk volt, ahol békességben, családias légkörben pillanatok alatt elfogyott a sok finomság, majd kis vetélkedővel zártuk az estét.
2018.05.29-30-án Siófokon került megrendezésre az országos döntő. 12 csapat vett részt, az ország minden régiójából érkeztek versenyzők. 29-én 19:00kor volt az ünnepélyem megnyitó és az eskütétel. 30-án reggel 8 órától kezdődtek a mérkőzések, amelyekből iskolánk 5 meccset játszott, ebből 1 győzelem, 3 vereség és 1 döntetlen született. Így a 8. helyezést értük el.
Segítő kutyás érzékenyítő óra - 2018.May 25. Friday - Kazincbarcika
Érzékenyítő órán vettek részt iskolánk szakgimnáziumi 9.osztályos tanulói. Vendégünk egy segítő kutya vizsgával rendelkező border collie volt gazdájával, akik ízelítőt nyújtottak a segítő kutyák izgalmas életéből, feladataiból. A foglalkozás célja a diákok személetformálása és érzékenyítése volt a fogyatékosággal élők iránt.
Segítő Szűz körmenet - 2018.May 24. Thursday - Kazincbarcika
Május 24-én, csütörtökön délután ismét megtartottuk a már hagyományos Segítő Szűz Mária körmenetet. Iskolánk kapujából indulva zarándokoltunk az Avilai Szent Teréz templomig, ahol ünnepi szentmisén vettünk részt. A körmenet szépségét emelték a népviseletbe öltözött lányok, akik a Szűzanya szobrát kísérték. Segítő Szűz Mária ünnepe Don Bosco nevéhez kapcsolódik, akit egész életében a Szűzanya vezetett, segített.
Szentmise - 2018.May 18. Friday - Kazincbarcika
A Don Bosco Iskola tanulói és dolgozói szentmisén vettek részt a kazincbarcikai Szent Család templomban. Pünkösd ünnepének és Segítő Szűz Mária ünnepének a tiszteletére Kukuczka Róbert atya SDB szentbeszédében méltatta Pünkösd jelentőségét, amely a Szentlélek kiáradásának és az Egyház alapításának az ünnepe.
Megyei döntő strandlabdarúgás - 2018.May 16. Wednesday - Tiszaújváros
Tiszaújvárosban került megrendezésre 2018.05.16-án az 5. 6. korcsoportos strandlabdarúgás diákolimpiája. 6 fiú csapat vett részt a versenyen. Iskolánk 4 mérkőzést játszott: Lévay-val 5:4, Vásárosnamény-nyal 8:1, Baross-sal 6:1, Fáy-val 6:3-ra győzték le a többi szakközépiskolát. Így veretlenül nyerték meg a megyei diákolimpiát, ami bejuttatta a csapatot az országos döntőre, melyet Siófokon fognak megtartani.
Első hallomásra mindenki megszeppenne, ha felvetődne az a szó az életében, hogy kollégium, ezzel én is így voltam. Első napjaimban itt hihetetlenül kerestem a helyem, de nem igazán találtam. Legelső beszélgetésem a koli legjobban „apa” jellegű személyével volt, Tamás bával. Ő elmondott nekem igazából a napirendtől kezdve szinte minden fontos tudnivalót, de megmondom az őszintét, ebből nem nagyon tudtam, hogy mikor mit kellene csinálnom. Aztán megismerkedtem a mi éjszakásunkkal, Tibi bával is. A harmadik nevelőnk egy vidám, és elég rugalmas ex katona, János bá.
Lakatos Menyhért Szavalóverseny - 2018.May 11. Friday - Miskolc
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Lakatos Menyhért Szavalóverseny, melyen a hátrányos helyzetű, vagy cigány fiatalok adják elő leghíresebb roma költőink verseit. A megmérettetésen két vers előadásán keresztül kellett megmutatni a tanulóknak előadóképességüket és tehetségüket.
Nyíregyházi kirándulás - 2018.May 4. Friday - Nyíregyháza
2018.05.04.-én az EFOP3.1.9.-17-2017-00011 pályázat keretében valósítottuk meg a nyíregyházi kirándulást a Nyíregyházi Állatparkba és a Sóstói falumúzeumba, amelyen 31 mentorált tanuló és 3 mentortanár vett részt.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53