ESEMÉNYEK
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja „Szabad a pálya!” címmel 15. alkalommal szervezte meg pályaválasztási kiállítását november 12 és 13-án Miskolcon a Generali Arénában. A rendezvényen 83 kiállító segítette a pályaválasztás, szakmaválasztás folyamatát a tanulók számára, lehetőséget teremtve, a képzők és a képzést keresők közötti közvetlen találkozásra.
Szalézi Pedagógiai Konferencia - 2016.November 11. Friday - Kazincbarcika
A Szalézi Pedagógiai Konferencia megrendezésére a kazincbarcikai Don Bosco Sportközpontban került sor. Az ünnepélyes köszöntőt és bevezető gondolatokat P. Ábrahám Béla tartományfőnök mondta el, majd színvonalas előadások következtek.
Szentmise - 2016.November 10. Thursday - Kazincbarcika
A szentmise alkalmával Szent Mártonra emlékeztünk, aki 1700 éve született. Szent Márton a testvéri szeretet példaképe, aki megosztotta köpenyét a koldussal, és az az egyházfő, aki püspökként gondosan vezette a rábízottakat
November 9-én osztályunk meglátogatta a fiatalkorúak miskolci börtönét. Szigorú bemeneti ellenőrzés után egy rendőrparancsnok és két fegyőr kíséretében járhattuk végig a börtön fontosabb helyiségeit. Megtekintettünk üres cellákat, foglalkoztató termeket, az udvart és megismerkedtük a rabok napirendjével, életvitelével.
Hadigondozottak Országos Napja - 2016.November 9. Wednesday - Kazincbarcika
A HONSZ területi elnöksége a Don Bosco Iskolát kérte fel, hogy diákjai kulturális műsorral vegyenek részt a 2016. 11. 09-én megrendezendő Hadigondozottak Országos Napja alkalmából szervezett ünnepségen.
HIFI oratórium - 2016.November 3. Thursday - Kazincbarcika
2016.11.03-án délután a Don Bosco Iskolába jöttek néhányan a 13 évnél idősebb donbis ifjúsági csoport tagjai és oratoristák. Bajnokság, sütikészítés, ima, vetélkedő után mindenki elégedetten tartott hazafelé.
Biblia felolvasóverseny - 2016.October 26. Wednesday - Kazincbarcika
Szent Ágostonhoz köthető a Biblia felolvasó verseny mottója, amely a kazincbarcikai Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthonban került megrendezésre 2016. október 26-án.
„Jó reggelt!” - 2016.October 20. Thursday - Kazincbarcika
A mai „Jó reggelt!” -nek fontos üzenete volt mindenki számára: „A hálás szeretet forrásokat fakaszt a lelkedből.”
Tantestületi kirándulás – Aggtelek - 2016.October 15. Saturday - Aggtelek
2016. október 15-én a Don Bosco Iskola tantestülete Aggtelekre kirándult. A Baradla-barlang, vörös-tói középtúráján vettünk részt, ami 2 300 m hosszú volt és 100 percet vett igénybe. Megnéztük Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet valamint a barlang legnagyobb termét, az Óriások termét, ahol a barlang akusztikájából is ízelítőt kaptunk.
A 2/10/h osztály szakmai kirándulása Miskolcon a MÁV-Telepen - 2016.October 12. Wednesday - Kazincbarcika
Egy szerdai borongós októberi napon kis osztályunk útra kelt, hogy Miskolcon a MÁV-Telepen, szakmai kirándulást tegyen. Az osztály Osztályfőnökük Császár Judit és szakoktatójuk Tatárka József kíséretével érkezett meg a Telepre, ahol Zelenák Zoltán a Telephely Igazgatója és Burcsik Csaba Mozdonyvezető Urak vezetésével körbejárhatták a Telepet.

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53