Iskolánk bemutatása

Iskolánk többcélú szakképző intézmény, 1993 szeptember 1-től van a Szalézi rend fenntartásában, és kezdte meg a működését Kazincbarcikán. Az iskola a város egy központi helyén kapott helyett (Kazincbarcika Május 1 út 11) és 2009-től egy új szakképzési épülettel bővült.  A kazincbarcikai „Don Bosco” már a kezdetektől a hátrányokkal, nehézségekkel küzdő diákok felzárkóztatását, számukra az iskola befejezését, az életben való elindítást próbálja sikeresen megvalósítani, s ezáltal a tanári és a szakmai team nagy gyakorlattal rendelkezik bizonyos problémák megoldásának terén. A szalézi identitást figyelembe kell venni a munkánk során, miszerint a tanítás alapja a szeretet és a vallás. A beszélgetéseknek, közös játékoknak, iskola barátságos, családias légkörének, a tanórán kívüli jelenlétnek szintén nagy szerepe van. Pedagógiánk alapja a Don Bosco módszer, miszerint az állandó, segítő jelenlét, az odafordulás, a szeretet és a preventív rendszer jelentősen hozzájárulnak a már lemorzsolódott, hátrányos helyzetű fiatalok iskolapadba ültetéséhez, valamint azon kompetenciák elsajátításához, amelyek a szakma vagy az érettségi megszerzéséhez szükségesek. Ezért elsődlegesen a diákok igényeiből, elvárásaiból indulunk ki, hiszen ezekre reagálva lehet őket bevonni közös életterünk, az iskola mindennapjainak alakításába, formálásába. Egy olyan hatékonyan működő, sikerességet biztosító, a tanulók teljes életére ható iránymutató programot kell alkalmazni, amely lehetőségeket teremt a már más intézményekből lemorzsolódottak, különböző hátrányokkal küzdő, peremre szorult diákok számára. A pedagógus személye meghatározó ebben, hiszen a diák egyenrangú társa, ugyanakkor támasza és segítője. Nagyon fontos tényező a tanuló és tanár közötti emberi kapcsolat, hiszen csak akkor lehet sikeres a közös munka, ha a tanár példaképpé tud válni a diák számára.  A büntetést csak legvégső esetben tartjuk megengedhetőnek, csak akkor, ha már semmilyen más eszköz nem vezet eredményre. Nem indítunk semmilyen eljárást, büntetést addig, amíg minden más nevelői eszközt nem alkalmaztunk. A tanulót a tanárok, próbálják a szív oldaláról megközelíteni, szeretettel, szelídséggel. A fegyelmezés, ha valóban elkerülhetetlen, akkor a büntetésre egy kedvező alkalommal kerítünk sort. Nem azonnal, a tett után, mert a fiatalnak időt kell engedni a meggondolásra, magába szállásra, belső javulásra. A tanároknak is szükséges a várakozás, mert a diák érzi, hogy csak a tárgyilagos észnek van joga büntetni, nem pedig az indulatnak, ezért kerüljük a látszatát annak is, mintha indulatból, önzésből büntetnénk, így a tanár is megőrzi tekintélyét, szerethetőségét tanulóval szemben. A diák nem a büntető személyt látja benne, hanem azt az embert, aki neki jót akar és a jó útra szeretné terelni. Ha büntetni kell, akkor meg kell adni a reményt a hibázónak, hogy újra kezdhesse, más alapokra fektesse eddigi tevékenységét, ezért a büntetés mellé adunk egy kis biztatást, lehetőséget, hogy van egy jó út is, amin mi is segítünk járni. A fegyelmezés után egy szeretetteljes tekintettel vagy biztató szóval többet lehet elérni, mint sok dorgálással.

A pedagógus nem külső szemlélő, nem, mint egy felügyelő van jelen a szünetekben, hanem együtt tölti el az időt a gyermekekkel. Fontos, hogy tudjon együtt nevetni, vigadozni a diákokkal, tudjon rájuk mosolyogni, beszélgessen a velük. A kölcsönös bizalom alapján a tanár megbízik növendékében, ezért szabadidejében teljes szabadságot, önfeledt vidámságot biztosít számára. A szórakozás idejének szabadsága, az erkölcsös és egészséges élet a fegyelem fenntartásának leghatékonyabb eszköze. A növendékek a tanáraikkal élet-, munka- és játékközösséget alkotnak, a nevelőnek viszont ügyelnie kell arra, hogy jelenléte ne legyen tolakodó. Célszerű használni olyan sporteszközöket és a kor szellemének megfelelő digitális eszközöket, amivel magához vonzza a tanulót, lefoglalja a tanítási szünetekben is. Ha szükséges, bensőséges barátként álljon a gyermekek rendelkezésére, és óvja meg őket attól, hogy hibát kövessenek el.