, ,

Emlékünnep a Magyar Honvédelem napján

20230522_110709

A Magyar Honvédelem napja alkalmából szervezett ünnepség Kazincbarcikán a Rákóczi téren került megrendezésre. A Don Bosco Iskola Kollégiumának nevelő tanára, tartalékos főhadnagya Tóth Tamás volt rendezvény megálmodója, és koordinátora.

A  megemlékezésük tiszteletadás volt, a több mint 1100 éve fennálló Honvédelmünknek, a 175 éve ezen a néven ismert Magyar Honvédségnek , és a 200 éve született Petőfi Sándornak. A rendezvény a Magyar Honvédség, és a kazincbarcikai Magyar Tartalékosok Szövetsége(MATASZ) szervezésében és lebonyolításában történt.

A megemlékezést a katonazenekar által élőben játszott Himnusszal nyitották meg, a műsorban elhangzott verseket a Don Bosco Kollégium diákjai, és nevelőtanára adták elő. A Kőszívű ember fiaiból előadott jelenetben, kiemelkedő segítséget nyújtott a fiúknak a Don Bosco Iskola tanárnője, Kovácsné Balla Katalin. Iskolánk testnevelő tanára Farkas Attila a saját maga által megzenésített Petőfi verset adott elő.

A rendezvényen korhű egyenruhákban, és fegyverzettel, bemutattuk a Magyar katonaság hat nagy történelmi korszakát.

Az rendezvény keretein belül kitüntetést kaptak Honvéd főtisztek. Ünnepi beszédet mondott a Zászlóalj parancsnok. Az emlékműsor zárásaként a Szózatot is élőben játszotta a katonazenekar.

Hasonló tartalmak

Tanévnyitó

Kedves Tanulóink! A 2024/2025-ös tanév első tanítási napja szeptember 02-án lesz. Szeretettel várjuk iskolánkba régi

Tovább