, ,

Nagyböjti lelkinap

f1f68231-4945-48bc-af55-f46baf469788

Iskolánkban 2024. 03. 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti lelkinapot tartottunk. A programot a Szent Család templomban kezdtük, ahol szentmisén vettünk részt iskolánk tanulóival és dolgozóival. A misét Kukuczka Robert SDB atya celebrálta, aki prédikációjának középpontjába a nagycsütörtöki eseményeket állította. Többek közt arról beszélt, hogy nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, azt követően Jézus az Olajfák hegyén búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Robert atya a szentmisén az eucharisztia megalapítását helyezte előtérbe, valamint kiemelte, hogy a nagyhét a nagy szeretet hete.

A nap az iskola falai között folytatódott. A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe. Jézus nagypénteki kereszthalálát követően harmadnapra, vagyis vasárnapra virradóan feltámadt. Jézus feltámadásának örömhírét hirdetve hat tanteremben várták a tanulókat a szalézi atyák és a pedagógusok, s minden helyszínen más-más témában hallhattak előadást, valamint megnézhettek egy-egy filmrészletet is Jézus szenvedéstörténetéről és feltámadásáról.

Iskolánk tanulói az osztályfőnökök vezetésével forgószínpadszerűen haladtak állomásról- állomásra, és különböző interaktív feladatokon keresztül megismerkedtek a húsvéti ünnepkör legfontosabb eseményeivel. Felidéztük a szent három nap történéseit: a nagycsütörtöki utolsó vacsorát, Péter tagadását, Júdás árulását, továbbá Jézus nagypénteki szenvedését, keresztrefeszítését és halálát, valamint húsvétvasárnapi feltámadását.

Hálatelt szívvel tértünk haza ezután az értékes nap után, amellyel mi is fel tudtunk készülni lélekben húsvét ünnepére. A lelkinap legfontosabb üzenete számunkra Jézus Krisztus feltámadásába vetett hitünk. Ezt az örömhírt bátran továbbadhatjuk otthonunkban, környezetünkben egyaránt, hogy „akinek füle van, hallja meg”! A húsvéti öröm kiáradt a szívünkben a Szentlélek által, a lelkinap segítségével, melynek megvalósítását ezúton is köszönjük kollégáinknak.

Hasonló tartalmak

Tanévnyitó

Kedves Tanulóink! A 2024/2025-ös tanév első tanítási napja szeptember 02-án lesz. Szeretettel várjuk iskolánkba régi

Tovább