,

Nemzeti Összetartozás Napja

Nemzeti Összetartozás Napja

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztünk meg egy egész délelőttös program keretében. Az eseményt iskolán igazgatóhelyettese Kirner Antal Zoltán atya nyitotta meg. Az atya szavai nagyon szívhez szólóak voltak, hiszen erdélyi születése révén, saját bőrén tapasztalta meg a nemzet szétszakadását. Az érzékenyítés Müller Ágnes tanárnő bemutatójával folytatódott, diákjaink rezzenéstelen arccal hallgatták, nézték a képeket, dalokat, verseket. Ezt követően tanulóink forgószínpad szerűen vettek részt az állomásokon. Változatos, széles skálán mozgó feladatainkkal nem titkolt célunk az volt, hogy fiataljaink minél több tudnivalóval gazdagodjanak Trianonnal kapcsoltban. A program sikere arra ösztönöz bennünket, hogy hagyományt teremtve, a jövőben is ily módon emlékezzünk meg a nemzeti összetartozásról.

 

S.K.K. és T. E.

Hasonló tartalmak