, ,

Tizedikes kereskedők osztálykirándulása Tiszafüreden

kirándulás3

Iskolánk kereskedő tanulói már alig várták, hogy „ottalvós” kirándulásra indulhassanak.

A verőfényes napsütéses reggelen két kisbusszal vágtunk neki kalandunknak, melynek első állomása Poroszló volt, ahol a Tisza-tavi Ökocentrumba látogattunk.Itt kishajós kiránduláson vettünk részt, megismerkedhettünk a Tisza-tó védett állatvilágával. A vízi túra végén a tanulók kívánságára még drifteltünk is a csónakkal.

Ezt követően az Öko park további látványosságait fedeztük fel. Láthattunk vízi akváriumokat egzotikus halakkal, pelikánokat, teknősöket. Fellifteztünk a kilátóba, majd tutajra szálltunk a vízi játszótéren, ahol hatalmasokat nevettünk és persze vizesek lettünk.

A mókás nap következő állomása a tiszafüredi plébánia volt. Itt Kirner Antal Zoltán SDB igazgató helyettes atya szemináriumi barátja Ferencz Károly plébános úr fogadott minket és szállásolt el nagyon otthonos és jól felszerelt közösségi házban. Rövid pihenés és bevásárlás után este hat órától a tiszafüredi templomban szentmisén vettünk részt, melyet Kirner Antal Zoltán SDB atya mutatott be. Az olvasmányban Jézus búcsúzott a tanítványaitól, ami minket is elérzékenyített, hiszen mi is búcsúztunk Zoli atyától aki hamarosan máshol folytatja Jézus örömhírének terjesztését, elmegy iskolánkból.

A mise után szalonnasütéshez készülődtünk az udvaron és krémes sütéséhez a konyhában. Az este sok-sok nevetéssel és vidámsággal telt el. Másnap délelőtt a lányokkal sütöttünk-főztünk: magyaros szűzpecsenyét, vakarót, sült krumplit és rántott sajtot melyre vendéglátónkat is meghívtuk. Közös ebéddel fejeztük be a tiszafüredi programunkat, majd kora délután elindultunk hazafelé.

Kis csapatunkat a nap zárásaként Zoli atya meghívta egy nagyon finom fagyira és egy utolsó csoportkép után felejthetetlen élményekkel gazdagodva hazaindultunk.

Hálásan köszönjük Kirner Antal Zoltán SDB igazgató helyettes atyának, hogy támogatásával megvalósulhatott a kirándulásunk, és elkísért minket, továbbá köszönjük Fenyvesi Róbert tanár úrnak is, hogy velünk töltötte ezt a két csodás napot. (CsJ)

Hasonló tartalmak

Nagyböjti lelkinap

Iskolánkban 2024. 03. 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti lelkinapot tartottunk. A

Tovább