LeMa suli program
A LeMa suli program azért jött létre, hogy a diákokkal megismertessék a lengyel karácsonyi énekek (kolendák) varázslatos világát. 2023-ban a felhívás célzottan az egyházi fenntartású magyar iskoláknak szólt.
A feladat az volt, hogy a diákok– tanári segítséggel – közösen elsajátítsák és előadják egy kolendát magyarul és lengyelül is, önállóan vagy zenei kísérettel.
A legjobb csapat tagjai decemberi krakkói kirándulást nyernek. November 25-én ünnepélyes budapesti rendezvénnyel zárul a LeMa suli projekt, ahol sor kerül az eredményhírdetésre.
Ez úton kívánunk sok sikert diákjainknak.
Drogprevenciós programsorozat
Iskolánk ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberének jóvoltából egy drogprevenciós programsorozat kezdeteként a 10.a osztály látogatást tett a Semmelweis Tagkórház drogambulanciáján. A szakemberekkel folytatott kötetlen és jó hangulatú beszélgetés során hasznos információkkal gazdagodhattak tanulóink.
A téma komolysága , az előadók hitelessége , életszerű példáik felkeltették a gyerekek érdeklődését. Kérdéseik nyomán kirajzolódott, mennyire érintettek a témában a mi fiataljaink is. A Kossuth Rádió munkatársa interjút is készített velük.
Lobogók küzdelme – akadályverseny
A Don Bosco kollégium diákjai sikeresen vettek részt, a Lobogók Küzdelme katonai akadályverseny és Történelmi Forgatag nevű rendezvényen, ahol hagyományőrzző egyenruhákban zászlótartók voltak. Az előkészítő munkálatok során, a Ninja Warior akadálypálya építésből is kivették a részüket.