
TALÁLKOZÁS FERENC PÁPÁVAL
Apostoli látogatásának második napján, április 29-én 16.30-kor a pápa fiatalokkal találkozott a budapesti Papp László

Apostoli látogatásának második napján, április 29-én 16.30-kor a pápa fiatalokkal találkozott a budapesti Papp László

Iskolánk ebben a tanévben is 45 tanulóval vett részt a budapesti Sziklakórház és Atombunker Múzeum

Nagyon izgalmas és emlékezetes utat tettünk Erdélyben, iskolánk azon diákjaival, akik jó tanulmányi eredménnyel zárták

Áprilisban iskolánk is képviseltette magát a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium által megrendezett szavalóversenyen, melyen igazán

Amint visszatértünk a tavaszi szünetről, rögtön ünneppel indítottunk. A Don Bosco Sportközpont adott otthont a

Nagyszerdán, lelki napot tartottunk iskolánk pedagógusainak és oktatóinak, melyet a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium

Iskolánkban nagyböjti lelkinapot tartottunk 2023. március 31-én. A napot a Szent Család templomban kezdtük, ahol

Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes orvos és Déri Éva biológus hozta el intézményünkbe a CSÉN –

A középiskolások lány labdarúgó tornáján Diósgyőrben megrendezett versenyen iskolánk ahogy minden évben most is képviseltette

A 10-11. évfolyamos pék-cukrász tanulóinkkal a Szerencsi Bonbon gyárba látogattunk. Jól sikerült, mozgalmas nap volt.