„Vigyázz a testedre! Az az egyetlen hely, ahol élni tudsz.” (Jim Rohn)
Már-már hagyománnyá vált, hogy a novembert az egészség hónapjává nevezzük ki. Iskolánk 30 éves történetében 11. alkalommal került sor az egészség témahét megrendezésére. Számos kolléga és meghívott szakember segítségével nyerhettünk bepillantást a testi-lelki egészség egy-egy szeletébe.
Programsorozatunk egy tanár-diák futballmérkőzéssel indult, ahol a sport fontossága mellett a vidámság és a szórakozás is szerepet kapott. A hét folyamán a lehetőségek tárházát kínáltuk fiataljaink számára, hogy minél több ismeretet szerezzenek az egészséges életmód jelentőségéről. Előadásokat hallgathattunk meg, többek közt az egészséges táplálkozásról, a családtervezésről, a házasság szentségéről, lelki egészségről, szenvedélybetegségekről. Csoportos, interaktív foglalkozásokon a függőség testi, lelki következményeiről kaphattunk bővebb ismereteket. A diákok kreatív oldalukat is megmutathatták zöldségszobrászat és rajzverseny keretében. Az egészséges életmód elengedhetetlen feltétele a testmozgás, ezért fiainkat erőnléti feladatokkal tettük próbára. Biztosan állíthatjuk, hogy ezúttal is maradandó és hasznosítható tudással, emlékekkel bővültünk a témában.
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/367187665_1032228784678867_607735827229101904_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405328481_279985431662971_7374361417139128692_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/403716072_375496464955607_4134523748387810530_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405408190_361198396310143_1179050274645161207_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405303043_2655230604631465_3280076142806667564_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404211979_866594368528854_2903319051304853944_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/370065120_1840012843115591_2420721997669077813_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/401161592_3968168366744214_5677605593232085408_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404545887_1389764605271536_5300140742550210020_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404126506_602296681984986_8755951217703650608_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405233127_393724229646715_1077030059084688295_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405527016_1024997212170349_5649965742345906338_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404233614_1768927500288687_3226070090444141753_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405397849_261296513595029_3895483907204082269_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404241464_652972313412160_8470045114074155694_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405524369_945882130467060_2489193364376126165_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405303048_723208003027949_5756776235090499407_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/404021303_387891530416561_8504386039696037848_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405196942_1034826091129098_5708184583405242600_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405283206_1243780030358492_7381676139668139067_n-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/405441505_1062287528139359_3621383325734643522_n-1024x768.jpg)