Fenntarthatósági témahét

.DSCN1094

Iskolánk a 2021/2022-es tanévben is csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Fenntarthatósági témahét programsorozathoz. A munkát megelőzően tantestületünk egy emberként fogott össze, és gyűjtöttük a feladatokhoz szükséges „hulladékot”, műanyag kupakot, maradék anyagot, fonalat, befőttes üveget, műanyag flakont, dróthuzalt, törmelék csempét, dobozos innivalók nyitófüleit, újságpapírt. Az együttműködésnek mi sem ékesebb bizonyítéka, minthogy partnerintézményeink képviselői is kivették részüket a készülődésben.  Szorgos diákjaink is hamarabb kezdték a művek megalkotását, melyek a Mesélő vízcsepp rajzpályázatra készültek.

A valós program április 25-én Molnár-Gál Béla igazgató úr megnyitójával kezdődött, melyen a környezet védelmének, és a fenntartható életmód fontosságáról beszélt. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma jelentőségét és tudatában legyenek személyes érintettségüknek, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért. Ezt követően ismertette a héten megvalósuló eseményeket.

Április 26-tól természetismeret és biológia órák keretében filmet néztek tanulóink a klímaváltozás következményeiről, illetve a „Szedd magad” szemétgyűjtési akció keretében tisztává varázsolták iskolánk tágabb környezetét.

Április 28-án a lehetőségek tárházat kínáltuk nebulóinknak. A teljesség igénye nélkül: elkészítettük Magyarország térképét a műanyag kupakokból, újságpapírból kosarat fontunk, maradék fonalból, bőrből karkötőt fontunk, csempéből montázst ragasztottunk, befőttesüveget festettünk, dróthuzalból kulcstartót hajtogattunk, fel nem használt anyagból női szabóink ruhakölteményeket alkottak, csőszerelőink kovácsoltvas kerítést készítettek toalettpapír gurigából. A technikumi osztályok a BMH Nonprofit Kft. képviselőinek interaktív előadásán vettek részt, ahol a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségét járták körbe.

Április 29-én gyalogtúrára hívtuk fiataljainkat, ahol a kötetlen beszélgetéseket igyekeztünk a fenntarthatósággal kapcsolatos tudnivalókkal gazdagítani.

Reméljük, hogy erőfeszítéseink nem voltak hiába valók, és a kreatív programok mellett sikerült elültetni a gondolatot, hogy mindannyiunk felelőssége a természet-és a környezet megóvása további boldogulásunk érdekében.

Sólyomváriné Kovács Katalin és Tóth Erzsébet

Hasonló tartalmak