, ,

Veni Sancte – Tanévnyitó ünnepség

évnyitó1

A Don Bosco Iskola tanulóival, tanáraival és a szalézi atyákkal Veni Sancte tanévnyitó ünnepségen vettünk részt szeptember 1-én a Szent Család Templomban. A szertartás igeliturgiával kezdődött, melyet Kővári László SDB atya mutatott be. A liturgia gyönyörű énekeit a szalézi atyák szolgáltatták.

A Veni Sancte azt jelenti „Jöjj Szentlélek”.

Segítségül hívtuk a Szentlelket és megköszöntük mindazt, amit kaptunk az elmúlt szünidőben: hálát adtunk a pihenésért, a kikapcsolódásért, szüleinkért, családtagjainkért, barátainkért.

Erőt kértünk, hogy teljesíteni tudjuk az új tanév kihívásait, követelményeit.

Iskolánk névadóját, Don Bosco-t idézve – aki olasz szerzetes volt, a katolikus szalézi rend megalapítója, a szegény diákok felkarolója – a legértékesebb, amit tehet életében az ember: tegyen jót és legyen mindig vidám.

Akkor leszünk igazán boldogok, ha mindenkivel jóban vagyunk, szeretjük barátainkat, jót teszünk mindenkivel és senkivel sem rosszat.

Az ünnepség zárásaként Kavalyeczné Juhász Krisztina igazgatóhelyettes asszony, köszöntötte a diákokat és hivatalosan is megnyitotta a 2023/24-es tanévet.  Pénzjutalomban részesítette azokat a tanulókat, akik az előző tanévben kiemelkedő tanulmányi eredményt értek el, ezzel is ösztönözte a diákokat, hogy az előttünk álló tanévben érdemes jól tanulni, mert az ösztöndíj mellett pénzjutalomban is részesülhetnek.

Hasonló tartalmak