, ,

CSÉN – Családi életre nevelés képzésről beszámoló

20230328_165656

Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes orvos és Déri Éva biológus hozta el intézményünkbe a CSÉN – Családi életre nevelés – „A boldogabb családokért”® program betekintőjét az előző tanév végén. A képzők kifejezett célja az volt, hogy a 60 órás továbbképzésre önkéntes oktatók, pedagógusok jelentkezzenek.

A betekintő alkalmával több kollégában is megfogalmazódott hogy nagyon szeretnének részt venni ezen a tanfolyamon, melyet végül négyen tudtunk elkezdeni az intézmény fenntartójának és igazgatójának támogatásával.

A kurzus  2023. január 23-án indult a Szalézi Plébánia épületében. A csoport tagjai a Szalézi intézmények oktatói, pedagógusai, illetve a FETE program munkatársaiból álltak. Kollégáink különböző elvárásokkal kezdték el a képzést, mely magába foglalta többek között az önismeret, barátság, értékek a szerelem, család, kommunikáció, konfliktuskezelés témakörét.

Foglalkoztunk a termékenység témakörével melyekről amint rájöttünk, még felnőtt fejjel is hiányosak az ismereteink, s mindezt interaktív feladatokban való részvétellel sajátíthattuk el. Olyan hiánypótló módszerekről és ismeretekről hallhattunk melyet nagy örömmel adhatunk tovább kamasz diákjaink számára. A továbbképzésen átélt élmények ösztönöztek arra bennünket, hogy adhassunk tanulóinknak egy kis ízelítőt a képzésen tanultakból, melyeket osztályfőnöki órákon játszottunk a diákok nagy örömére.

A március 28-án véget érő képzés során nagyszerű kollégákat ismerhettünk meg a társintézményeinkből, megélhettünk lelki mélységeket és magasságokat és olyan kincseket érő ismeretekre tehettünk szert, melyet őrizni fogunk, hogy továbbadhassuk fiataljainknak. Rájöttünk hogy nekünk is lehet, sőt kell fejlődni, tudásban, oktatási módszerekben.  Az itt tanultakat a tanórákra beépítve sokkal közelebb kerülhetünk a diákjainkhoz. Többen már a következő tanfolyamon gondolkozunk, hogy mint mentor tudjuk továbbadni az itt megszerzett ismereteinket kollégáinknak. A képzés végén nagy szeretettel köszöntük meg a képzők munkáját.

Köszönjük Ági és Éva! Ez több volt mint képzés, a lelkünk szárnyra kelt és alig várjuk, hogy játszva adhassuk tovább a kincseiteket diákjainknak! (CsJ)

Hasonló tartalmak

Tanévnyitó

Kedves Tanulóink! A 2024/2025-ös tanév első tanítási napja szeptember 02-án lesz. Szeretettel várjuk iskolánkba régi

Tovább