„Egyre többet és többet tehetsz, de a legjobb mottó mégis az, hogy ne pazarolj! Ne pazarold az elektromosságot, ne pazarold a papírt, ne pazarold az ételt! Éld úgy az életed, ahogy szeretnéd, csak ne pazarolj! Vigyázz a természeti világra, és a benne élő állatokra, növényekre is. Ez az ő bolygójuk is, nem csak a miénk!” ( David Attenborough)
Immár hagyománynak tekinthető, hogy intézményünk csatlakozott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Fenntarthatósági témahét programsorozathoz. Az előző tanévhez hasonlóan, most is gyűjtést szerveztünk, a kollégák, a tanulók is lelkesen hozták a „hulladékot”: műanyag kupakot, maradék anyagot, fonalat, befőttes üveget, műanyag flakont, dróthuzalt, törmelék csempét, dobozos innivalók nyitófüleit, újságpapírt, nem utolsó sorban kreatív ötleteiket.
Szívügyünknek tekintjük a környezetvédelem, és a fenntartható életmód fontosságának tudatosítását, hiszen a szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak. Ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma jelentőségét és tudatában legyenek személyes érintettségüknek, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.
A programsorozat megnyitása különleges esemény volt, hiszen ebben a tanévben tisztelgünk iskolánk 30 éves születésnapja előtt. Tanulóink hulladékpapírból készült virágot tartva élőképként alkották meg a Don Bosco 30 szimbólumot. Ezt követően Molnár-Gál Béla igazgató úr ismertette a témahét programját.
Most is a lehetőségek tárházát biztosítottuk diákjaink számára. A teljesség igénye nélkül: műanyag kupakokból elkészítettük iskolánk címerét, valamint újságpapírból a témahét plakátját, szórólapból karkötőt fontunk, csempéből montázst ragasztottunk, dróthuzalból díszeket, kulcstartót hajtogattunk, műanyag flakonból virágot olvasztottunk, fonalból makraméztunk, nemezeltünk, hulladék anyagokból tűpárnát varrtunk, tojástartóból ajtódíszt alkottunk, üdítős dobozokat gyertyatartókká varázsoltunk. A Gyermekjóléti Szolgálat munkatársa interaktív előadás keretében hívta fel fiataljaink figyelmét az ökológiai lábnyom csökkentésének lehetőségeire.
A gyalogtúra most sem maradhatott ki, ahol igyekeztünk még több tudnivalót megosztani a környezetvédelem fontosságáról.
A „Szedd magad” szemétgyűjtési akció keretében diákjaink az iskola környékétnek megtisztításában szorgoskodtak.
Reméljük, hogy erőfeszítéseink nem vesznek feledésbe, és diákjaink a kreatív alkotómunka mellett, a hallott ismereteket tovább viszik mindennapi életükbe. (S.K.K, T.E)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/8143efa5-5e0e-440b-972a-404e6805c010-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/3452c1b5-a06f-43a0-a755-af2912570785-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/b426e8c3-7b27-4649-afbb-b0063e5071d6-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/963b7114-1ed3-4d9e-a79e-b4151c4571f8-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/8e66c439-fa8f-4763-94c6-a17c36b12b26-768x1024.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/f79250a9-6498-473f-9903-cda57c5aca0f-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/df63b13d-0053-4421-a852-8191049f04d8-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/d2bd876b-0d11-429e-9900-f967744e9a51-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/db9a82d0-37bd-4cd7-bded-f614262bb712-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/2c95642e-46a2-49a3-932c-830ecbfba4fc-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/17fd9cb7-1b51-4efa-95bb-51d114f49416-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/95dbc6a7-1bfb-419d-b5e9-454e595b3d82-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/91680933-66d7-4d53-9810-d4cfc06d633f-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/c03c7f64-0c12-49e9-a123-776dd23b1eaa-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/41f0c8c3-1b11-43f7-b6d2-295f358f6f9d-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/1ab4d927-4de3-479b-b315-f7ae4e7bab89-1024x768.jpg)
![](https://donboscosuli.hu/wp-content/uploads/0f540f1a-fab8-48b9-92df-e671114b1ab4-1024x461.jpg)