,

Szalagavató – 2022. december 09.

...DSCN0035

A várakozás, a lelki felkészülés időszakát éljük az adventi időszakban, és közben a szalagavató napjával mégis véget ért egy korszak végzős diákjaink életében. Talán már szeptembertől, az iskolakezdéstől foglalkoztatta őket az a gondolat, mivel fognak fellépni a szalagavatón. Mindannyian vártuk ezt a napot! Vidámság, feszültség, felszabadultság és fáradtság egyaránt része volt az elmúlt heteknek. Remélhetőleg szorosabb lett a kötelék a diákok között, mely hozzájárul ahhoz, hogy meghatottan, az emberi közösség erejének hitében megerősödve és bízva magukban álltak  büszkén tanáraik, osztályfőnökeik előtt a szalagtűzésre várva Az este a diákok műsorától volt hangos. Most megfért egymás mellett a humor és a komolyság, a hétköznapi és a fennkölt, hiszen ez teszi élvezetessé és önfeledté ezt az ünnepet. Amíg végzős tanulóink átöltöztek az est legünnepélyesebb pillanatához, Müller Ágnes tanárnő által összeállított virtuális tablót tekinthettük meg, melynek segítségével bepillantást  nyerhettünk a búcsúzó osztályok legszebb iskolai emlékeibe Ezt követően  Molnár-Gál Béla igazgató úr mondta el ünnepi köszöntéjét. Ünnepi rendezvényünk fénypontja a szalagok feltűzésének felemelő percei. Szalagavató ünnepségünk utolsó felvonásaként végzőseink egy közös dallal és Don Bosco lelkiségét jelképesen megidézve búcsúztak a kedves vendégektől. Gratulálunk a végzős diákoknak.

Kívánjuk, hogy a szalézi közösséghez és az egymáshoz való tartozás jegyeként viseljék a szalagokat.

A szalagavató szervezői: Kis Katalin, Sólyomváriné Kovács Katalin

A Szalagavató eseményei képekben

Hasonló tartalmak

Nagyböjti lelkinap

Iskolánkban 2024. 03. 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti lelkinapot tartottunk. A

Tovább