
XI. Lakatos Menyhért szavalóverseny
Május 17-én iskolánk két tanulója részt vett a Miskolc-tapolcai Roma Szakkollégium által szervezett XI. Lakatos

Május 17-én iskolánk két tanulója részt vett a Miskolc-tapolcai Roma Szakkollégium által szervezett XI. Lakatos

Kazincbarcika Város Önkormányzata a város végzős tanulói számára rendezett showműsor keretében búcsúztatta a diákokat. A

Felejthetetlen jutalom-zarándokúton vettünk részt iskolánk diákjai közül azokkal, akik jó tanulmányi eredménnyel, közösségi munkával vagy

2024. április 22-én iskolánk duális képzésben résztvevő kőműves tanulóival meglátogattuk a serényfalvai téglagyárat tanulmányi kirándulás

„Egyre többet és többet tehetsz, de a legjobb mottó mégis az, hogy ne pazarolj! Ne

A Pénz7 tanóra önkéntese látogatása során meghívta a kereskedelmi értékesítő osztályt egy banklátogatásra, melynek most

Iskolánkban 2024. 03. 27-én, a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon nagyböjti lelkinapot tartottunk. A


A hagyományosan évente januárban lebonyolított szakmai versenyek előválogatói a 2023/2024-s tanévben is megrendezésre kerültek. Az
